Bemutatkozás

Amikor nem gondolok semmire, csak nyomot hagyok a papíron....

Szeretettel köszöntöm honlapomon!

Barta-Kondás Edina vagyok.
 
Egészen pici koromtól kezdve rajzolok, festek, alkotok. Első mesterem, Bézi Lászlóné irányítása alatt kezdtem el bontogatni szárnyaimat. Középiskolai tanulmányaimat a Zrínyi Ilona Gimnázium rajz tagozatán folytattam, tanárom, F. Pollner Erika útmutatásainak köszönhetően találtam rá igazi társamra, a festészetre, mely mára életem meghatározó részévé vált.
Ha festészetemet jellemeznem kellene, akkor szürrealista-expresszionista stílusnak mondanám. Alkotásaim belső indíttatásúak, "csak úgy születnek". Egyfajta terápiaként funkcionálnak. Nincs céljuk, mondanivalójuk. A belső történéseket segítik feldolgozni, útmutatásként szolgálnak. Leginkább akrillal vagy akvarell-lel szeretek dolgozni, de nem idegenkedem a hagyományosabb, olaj, a modernkor vizes olaj, lágyabb pasztelles, illetve a vegyes technikáktól sem. Szeretek mindent kipróbálni, megtapasztalni.

Eddigi kiállításaim:

2015. Első,önálló, bemutatkozó kiállítás, Kaptár, Budapest

2012. V. Diploma Nélkül kiállítás, Budapest
2010. II. Balaton Szalon Kisformátumú Képzőművészeti Alkotások Nemzetközi Biennálé, Vonyarcvashegy

Üdvözelettel:

Edina


Give my love to my webpage!


When I think of nothing, I leave a trace on the paper.
I'm Edina Barta-Kondás.
By my childhood I had been painting, drawing and producing. I took painting seriously under the direction of my first master, Bézi Lászlóné. I learnt final art in Zrínyi Ilona Grammary School. Under the direction of my teacher, F. Pollner Erika I found my " real associate", the painting. One of biggest result is that the "I didn't think nothing, I just painted" called my painting exibited in II. Balaton Szalon International Biennal.
I describe my painting is surrealist and expressionist sytle.
Love,Edina
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el